Dr. Németh Endre

Orvosból mentor – a változtatási képesség kutatója

3 1

Több mint 25 éve foglalkoztat egy kérdés: miért képesek egyes emberek
valódi változtatásra,
miközben mások újra és újra elakadnak — még akkor is,
ha a motivációjuk megvan?

Orvosként, vállalkozóként és mentorként is ugyanazt láttam:
a különbséget nem az akaraterő adja. Hanem egy fejleszthető képesség.

Ezt nevezem változtatási képességnek.

Ebből született meg a CQ – Változtatási Képesség Rendszer.

TÖRTÉNET – KEZDET

Volt idő, amikor azt hittem, az életem egyetlen helyes útja a klasszikus orvosi pálya. Szülész-nőgyógyászként dolgoztam, és nap mint nap láttam, mennyire meghatározóak azok az apró döntések, amelyek végül egy teljes élet irányát kijelölik.

De közben egy kérdés egyre erősebben foglalkoztatott:
miért képesek egyes emberek változtatni —
és mások miért nem?

SZEMÉLYES MÉLYPONT

Az életem sem volt mindig olyan, amilyennek elképzeltem. Feleségemmel és három kisgyermekünkkel egy másfél szobás önkormányzati lakásban éltünk.

Két állást vittem egyszerre.
Kevés idő. Sok feszültség.
És egy érzés: több van bennem.

Tudtam, hogy változtatnom kell.
De nem tudtam hogyan.

FORDULÓPONT

Ekkor kezdtem el tudatosan keresni a választ.
Tanultam.
Figyeltem.
Kísérleteztem.

És egy dolgot észrevettem:
akik valóban változtatnak, nem mást akarnak, máshogyan működnek.

Ez volt az első valódi felismerés.

Nézd meg, te hogyan működsz most

TAPASZTALAT → RENDSZER

Több mint 25 év alatt világossá vált: nem az akaraterő a kulcs.
Hanem egy képesség.

Ez határozza meg:
➜ hogyan reagálsz a változásra
➜ milyen mértékben tudsz dönteni
➜ mennyire tudsz a szándékodon maradni
milyen eredménnyel viszed végig a változáshoz szükséges teendőket

Ezt nevezemváltoztatási képességnek.
És ezt lehet fejleszteni.

CQ RENDSZER

Ebből született meg a CQ – Változtatási Képesség Rendszer

Ez segít:
megérteni a működésedet
felismerni az elakadásaidat
➜ és tudatosan változtatni rajtuk

A belépési pont:
➜ CQ Teszt (2 perc)

Az eredmény után tervezünk egy ingyenes, többrészes online szeminárium, ahol elkezdheted ezt a képességet fejleszteni. 

Ha nem akarsz lemaradni róla, kövess YouTube-on, Facebookon, Instagramon vagy TikTokon — itt jelentem be a szeminárium indulását.

A változtatási képesség témáját részletesen feldolgoztuk a „Változtass!” című könyvben, amelyet Matolay Gáborral közösen írtunk.

A könyv segít megérteni:
➜ miért akadsz el
➜ milyen minták tartanak vissza
➜ hogyan tudsz tudatosan változtatni

Néhány dolog rólam:

● Háromgyermekes édesapa és nagypapa vagyok
● Dolgoztam fizikai munkásként is
● Több mint 25 éve vállalkozóként és mentorként dolgozom
● Emberek százainak segítettem változtatni az életükön

KÜLDETÉS

Hiszem, hogy a változás nem szerencse kérdése.
Nem is motiváció kérdése ➜ egy fejleszthető képesség.

Ha ezt megérted,
az életed több területén is valódi változás indul el.

„Tégy valamit, ami igazán számít, és a világ máris változni kezd.”

– Dr. Németh Endre